Sok cég úgy állapítja meg a következő évi reklámra fordítandó összeget, hogy megemeli az előző évit az inflációval vagy csökkenti azt. Mondjuk azért, mert rosszul megy az üzlet.A tárgy évre vonatkozó reklámtevékenységet pedig jellemzően a korábbi évek mintáira alapozva, azt javítgatva, pofozgatva végzi.
Valóban ez lenane a helyes útja a marketing- költség meghatározásának, és valóban így épül fel egy tudatos és hatékony reklámkampány? Korábbiakhoz képest lehet, hogy feleannyiból is elérhető ugyanaz a hatás? Egy átgondoltan elkészített és megtervezett marketing-kommunikáció, a kampányszerűen folytatott reklámtevékenység még a legkisebb cégnél is rövidtávon meghozza eredményét. Mégis a cégek alig egy tizede képes azt elfogadni és e szerint cselekedni. Ennek oka alapvetően egy normális emberi tulajdonság, amit úgy hívnak önérzet. Pedig a nap, mint nap ugyanazt a munkát végző ember nem tudja objektíven szemlélni saját tevékenységét, saját termékeiket, szolgáltatásaikat, nem ismeri milyen új megoldások jelenek meg, melyik működik hatékonyan, vagy például hogyan kell marketing- mixben gondolkodni. 

Kitapossuk az utat…

Ezért van szükségünk olyan független tanácsadókra, mint a reklámügynökségek, akik nemcsak a legújabb kutatási eredményekkel, hanem az Önéhez hasonló cégek reklám tapasztalataival is rendelkezik. Azt a tudást, tapasztalatot adják Önnek, amit legfeljebb a saját bőrén, pénztárcáján veszteségeket vállalva tudna meg. Sőt, nemcsak ez által lehet megtakarítást elérni: 

Az ügynökségek nagy volumenek miatt, a legtöbb médiával magasabb kedvezményre jogosultak, mintha Ön direktbe keresi meg az adott lapot, tv –társaságot, vagy plakátos céget. A kapott kedvezményt továbbadja ügyfeleinknek. Ez a néhány dolog persze csak egy része annak a komplex folyamatnak, amely ügyfél és ügynökség között zajlik. Ha Ön is úgy gondolja, akkor a továbbiakról szívesen beszélgethetünk egy ingyenes marketing-tanácsadás ötlet börze keretében. A HungaroMedia kreatív team-munka abszolút záloga az a szakmai elkötelezettség, mely a produkció égisze alatt nagyformátumú egyéni teljesítmények tulajdonosait tudja közös zászló alatt közös célokra mozgósítani. A HungaroMedia rugalmas stratégiai tervezéstől a legprofesszionálisabb megjelenítésekig képes bármely vizualitást érdemlő esemény feldolgozására, mely a reklámfilmek világától a hírműsorokon át a több kamerás élő közvetítéseken át egészen a látványprodukciókig terjed.